In-Out My names My days Manga Design Cserék

 

CSS Codes

You are my Wonderwall

#6

Élek és virulok...már ahogy...

Kellemetes estét

Nem sok minden történt az utóbbi napokban. Tegnap este Fertő-partyn voltam aztán a többi nem is lényeges... Na most, hogy kifejtsem véleményem:

Akárhogy nézem a dolgot, fogalmam sincs, hogy minek kell totál lerészegíteni magát az embernek ahhoz, hogy bulizzon?! Na most ez onnan jött, hogy barátnőmmel oda érünk és a színpadhoz sétálva mit kell látnunk? Egyik fekszik, másik hátrafelé akar bukfencezni a harmadik meg talán hidat akar?! És komolyan ebben mi is a jó? Az út kellős közepén játsza az ember magát, csodáltam, hogy nem látogatott vissza az ital abban a pillanatban, mikor a gyerek fejre állt.

A tó mellett leülünk, épp egy másik együttes pakolászik és azt várjuk. Tök jó minden, 5-6 (fiú-lány egyaránt) csörtet felénk, de úgy, hogy az egyik csajt vezetni kell, ja de a másik aki vezeti ő is csont részeg... aztán a saját lábában esik el. Na igen a srácok meg röhögnek rajtuk. Leülnek mögénk a fűbe és a csaj azt ordibálja, hogy totál részeg. Szerintem ezt még a vak is észreveszi, nem kell aggódnia. Azt hiszem ezt nem kell ragoznom...

Továbbá megismertem egy számomra új bandát. Brains, ismeri valaki? :D Magyarok, viszont angolul adják elő a dalokat. Rendben, kicsit ellene vagyok, hogy ha magyar mért nem magyarul énekel? De ők kivételek. A kivétel erősíti a szabályt! :D

Brains - Hurts: ez  megy egész nap *--*

2013.08.11. 22:34, Kira Vissza a bloghoz
Még nincs hozzászólás.
 

Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!