Szépen sorjában
A mai nap annyi mindent elterveztem, hogy leírok ide, de kicsit kihagy az agyam. Azért megpróbálkozom velük. :D Kezdem azokkal, amik a fejemben vannak és majd eszembejut a többi.
Mangák
A Junai-al kicsit elakadtam, mert a szerkesztés nem akaródzik menni. Fogalmam sincs, hogy miért, de nem tudom rávinni a szöveget a 3. laptól kezdve. Ezt még kiderítem, de annyira felbosszantott egyik nap, hogy annyiban hagytam. (Lévén, hogy éjfél is elmúlt akkor tájt.)
Ma neki ültem egy Oneshot-nak. Annyira aranyos, hogy huu! :3 A tisztítása máris kész, maradt a fordítás és a szerkesztés. Össz-vissz 32 lap. Hamar megleszek vele és felteszem ide. ;)
Könyvek
Említettem, hogy belekezdtem Az Útvesztőbe. Azóta nem olvastam mióta elkezdtem, de majd ma! :3
A Titok című könyvet is kézbe vettem. Hát, nekem nagyon bejön! Lehet benne igazság, szóval én ki is próbálom. :3
Irományom
Még mindig nincs cím! Oké, nem is írtam túl sokat hozzá. Pár sort, talán. Annyi minden benne van a fejemben és tudom, hogy csak lekéne ülni a gép elé és pötyögni, de mindig találok valamit, ami eltereli a figyelmem. Most perpill mangát fogok fordítani. ;)
Ömlesztve pár dolog
Tegnap kijött a Love Stage új része! Még mindig baromi helyesek és annyira viccesek! :D Néha csak úgy a semmiből jön egy vicces rész és éjszaka neki állok nevetni. Csoda, hogy hagytam aludni anyumékat. xD Míg vártam az új rész feliratára, addig néztem Wolfblood-ot. Hmm...nem is rossz! Aranyosak a főszereplők. Oké, nem üti meg a Teen Wolf színvonalát, de 25 percet részenként rááldozhatok, főleg, ha élvezem is. Eközben még egy animét találtam. Dramatical Murder, ami egy visual novel alapján készült. Olyan gyors ledaráltam azt az 5 fent lévő részt, hogy észre se vettem, de már éjfél lett...o.O
Ez a nagy oka annak, hogy én nem olvastam/írtam/rajzoltam tegnap. :D Ilyen nap is kell, szóval nem bánom. ^^